Megvolt a sziget 4. napja. Most értem haza, és mindjárt egy 3 órás alvás következik, de előbb meg kell osztanom a mai nap csodás élményeit.
Róisín Murphy valami hatalmas volt. Pont ilyenre számítottam. 10/10. A "koreográfia" nagyon tetszett. Valójában bárgyú kézlóbálás volt, de akkor is tök jól illett a zene és a ruhák hangulatához. Jobb oldalt kis ruhafogas befigyelt, szinte minden számnál változtatott valamit az öltözékén. 35 éves, de még mindig gyönyörű. Madonna meg ott vonaglik 50 évesen, bűnronda, egy normális száma nem volt lassan 20 éve, de az embereknek még mindig ő kell az ilyen csodás pophercegnő alapanyagok helyett. Klubzenei jamelős formában előadott discopop, amely néha a Röyksoppot, néha a Kraftwerket, és néha Madonnát juttatta eszembe. A muzsika és a show tökéletes volt, és a tömeg is láthatóan jól érezte magát (még Kőváry Peti is ott csápolt nem messze tőlem). A Movie Star alatt a közelemben álló félmeztelen totálrészeg (szerencsére nem fordítva) csapat tagjai elkezdték egymást a porba és mocsokba döngölni, majd egy idő után a közönség ártatlan tagjaival tették ugyanezt. De még ez sem tudott zavaró lenni. Az Overpowered őrületes volt, a Let Me Know sokkal jobban hangzott élőben mint az albumon, pedig azért ott sem semmi, s a Ramalama Bang Bang is megbolondított 1-2 embert. Végre egy olyan koncert ami maradéktalanul teljesítette az elvárásaimat.
R.E.M. Nos igen. Bődületes nagy tömeg. A fiúk pedig a lovak közé csapnak és egy percre sem lassítanak. A setlist érdekes volt. Nem volt rossz, bár én egy All The Way to Renot még meghallgattam volna szívesen. Ugyanakkor nem panaszkodhatok mert az Imitation of Life, a The Great Beyond, és a The One I Love is felkerült a listára. A kivetítőkre nagyon profin zúdították a jobbnál jobban szerkesztett élő, közeli, több kameraállású felvételeket, és ez úgy meg is adta az alaphangulatot. Aztán jött AZ ember. Úgy néz ki mint egy öregek házából szabadult szenilis vén róka, de 5 perc alatt bebizonyítja, hogy az elmúlt 20 év alatt egy percet sem öregedett. A mozgás, a hang, a showman még mind benne rejtőzik. 9/10. Ezt is ilyen jónak reméltem, és bejött.
Adam Green. Na neki csak az utolsó fél óráját csíptem el. Nem volt egyszerű a sátorba bejutás. Első szám rögtön a What a Waster volt. Mint őslibertinesfan, ebben a pillanatban meg is imádtam ezt az ipsét. Sajnos az Anyone Else But Yout nem sikerült elkapni, így azt sem tudom volt-e, de a látottak alapján, na meg azért mert imádom a Juno filmzenéjét, megkapja a 10/10-t amit érdemel, mert nagy showt csinált, jók voltak a poénjai, és a közönség is imádta. Meg persze ő is imádta a közönséget. Azt mondta visszatér még, úgyhogy legközelebb elkapom teljes terjedelemben és rögzítem is az utókor számára. Azt mondják ugye, hogy Bob Dylan utódja. Sztem köze sincs hozzá, viszont Mick Jaggerhez annál inkább. Hangjuk hasonló, és számainak legnagyobb része mindig a Stonest juttatja eszembe. De ha már valakihez hasonlítani kell, akkor legyen Julian Casablancas mert egy az egybe úgy néz ki mint ő, hangja is hasonlít, mozgásviláguk pedig szinte megegyezik.
Róisín Murphy valami hatalmas volt. Pont ilyenre számítottam. 10/10. A "koreográfia" nagyon tetszett. Valójában bárgyú kézlóbálás volt, de akkor is tök jól illett a zene és a ruhák hangulatához. Jobb oldalt kis ruhafogas befigyelt, szinte minden számnál változtatott valamit az öltözékén. 35 éves, de még mindig gyönyörű. Madonna meg ott vonaglik 50 évesen, bűnronda, egy normális száma nem volt lassan 20 éve, de az embereknek még mindig ő kell az ilyen csodás pophercegnő alapanyagok helyett. Klubzenei jamelős formában előadott discopop, amely néha a Röyksoppot, néha a Kraftwerket, és néha Madonnát juttatta eszembe. A muzsika és a show tökéletes volt, és a tömeg is láthatóan jól érezte magát (még Kőváry Peti is ott csápolt nem messze tőlem). A Movie Star alatt a közelemben álló félmeztelen totálrészeg (szerencsére nem fordítva) csapat tagjai elkezdték egymást a porba és mocsokba döngölni, majd egy idő után a közönség ártatlan tagjaival tették ugyanezt. De még ez sem tudott zavaró lenni. Az Overpowered őrületes volt, a Let Me Know sokkal jobban hangzott élőben mint az albumon, pedig azért ott sem semmi, s a Ramalama Bang Bang is megbolondított 1-2 embert. Végre egy olyan koncert ami maradéktalanul teljesítette az elvárásaimat.
R.E.M. Nos igen. Bődületes nagy tömeg. A fiúk pedig a lovak közé csapnak és egy percre sem lassítanak. A setlist érdekes volt. Nem volt rossz, bár én egy All The Way to Renot még meghallgattam volna szívesen. Ugyanakkor nem panaszkodhatok mert az Imitation of Life, a The Great Beyond, és a The One I Love is felkerült a listára. A kivetítőkre nagyon profin zúdították a jobbnál jobban szerkesztett élő, közeli, több kameraállású felvételeket, és ez úgy meg is adta az alaphangulatot. Aztán jött AZ ember. Úgy néz ki mint egy öregek házából szabadult szenilis vén róka, de 5 perc alatt bebizonyítja, hogy az elmúlt 20 év alatt egy percet sem öregedett. A mozgás, a hang, a showman még mind benne rejtőzik. 9/10. Ezt is ilyen jónak reméltem, és bejött.
Adam Green. Na neki csak az utolsó fél óráját csíptem el. Nem volt egyszerű a sátorba bejutás. Első szám rögtön a What a Waster volt. Mint őslibertinesfan, ebben a pillanatban meg is imádtam ezt az ipsét. Sajnos az Anyone Else But Yout nem sikerült elkapni, így azt sem tudom volt-e, de a látottak alapján, na meg azért mert imádom a Juno filmzenéjét, megkapja a 10/10-t amit érdemel, mert nagy showt csinált, jók voltak a poénjai, és a közönség is imádta. Meg persze ő is imádta a közönséget. Azt mondta visszatér még, úgyhogy legközelebb elkapom teljes terjedelemben és rögzítem is az utókor számára. Azt mondják ugye, hogy Bob Dylan utódja. Sztem köze sincs hozzá, viszont Mick Jaggerhez annál inkább. Hangjuk hasonló, és számainak legnagyobb része mindig a Stonest juttatja eszembe. De ha már valakihez hasonlítani kell, akkor legyen Julian Casablancas mert egy az egybe úgy néz ki mint ő, hangja is hasonlít, mozgásviláguk pedig szinte megegyezik.
Posts
No comments:
Post a Comment