Back to hometown és most pár napig visszaállnak a dolgok a jól megszokott kerékvágásba, azaz pontosan kettőig.
Lássuk mit tartogatott számunkra az 5. nap.
Wombats: Na erre nem mentem ki, mert elaludtam. Vegyes visszajelzéseket hallottam élménybeszámolókból, ezért nem tudom értékelni a koncertet, azonban meggyőződésem hogy nem élveztem volna a koncertet, mert a zenéjük középszerű és a Moving to New York néhány riffjén kívül nem tudtak újat mutatni számomra, így cseppet sem sajnálom azt a plusz két óra alvást.
Ezek után a Pendulum elmaradt. Na ez a nap is jól kezdődik - gondolta magában a kis miskolci fenegyerek. De a Babyshamblesben kellemesen kellett csalódnia, ezért visszavett a szemöldökráncolásból és optimistán vágott neki az éjszaka további részének.
Pete Doherty lehet hogy egy lesüllyedt drogos, de emellett egy zenei géniusz is, és most csepegtetett nekünk is egy kávéscsészényit abból a tudásból. Nagy örömömre még egy What Katie Didet is eljátszott és ennek jobban örültem mint bármelyik Babyshambles számnak. Hiszem hogy még két album, és ez az együttes is felzárkózik a Libertines zsenialitásához, már ha megmarad a fejlődés mértéke, ami a Down In Albiontól eljuttatta őket a Shooter's Nationig. Meg persze ha nem adagolja túl magát.
Killers: Nem és nem és nem... nem bírnak egy jó élő koncertet adni mióta megjelent a Sam's Town című szuperszar albumuk. Sajnos megnéztem még anno egy Glastonburys koncertjüket (még a fehéröltönyös korszakból), és az a baj hogy mindig olyan performanszt várok el tőlük. És ez soha nem jön össze. Nem tudom mi hiányzik belőlük, de egyszerűen tavaly se és most se tetszettek.
Justice. Ja, nem lehetett beférni. Elnézést. Miért is nem rakták nagyobb sátorba, ha ez volt a headliner az elektronikus sziget plakátokon?
Ezután maradt még egy TescoDisco, ami megfelelő alkoholmennyiség mellett egész tűrhető volt. A sparpunkos poén pedig kifejezetten tetszett.
Szóval a tegnapi nap zenei téren nem volt a legjobb, de megcsináltuk a magunk szórakozását. Megint megérte elmenni, mert a sziget mindig tartogat meglepetéseket. Varázslatos egy hely. Ha bírom az éjszakázást akkor jövőre is ott leszek.

No comments:
Post a Comment