wojo4hitznek köszönhetően kapunk egy kis bepillantást az első, igazi turnés koncertbe. Mert eddig ugye az első három csak fesztiválos volt. De most a City and Colour (Isten áldja a maplerecordst) és a Girl in a Coma supportjával elindult a hivatalos headline tour. Az első megálló Atlanta volt, ahol akadt egy-két meglepetés és sztem az egyik legjobb Tegan és Sara koncert volt a keddi.
A You Wouldn't Like Me-val kezdtek, Sara pedig figyelmeztette a közönséget hogy ne lepődjenek meg ha néha elrontják a dolgokat :)
Ezután jött az I Bet It Stung, majd Sara elkezdte kritizálni Ted öltözékét, merthogy utánozza őt. Pedig nem is. Go Ted!
Itt egy Walking With a Ghost jött, ami után Tegan is bemutatkozott egy 95% chance to fuck it uppal megkérve a közönséget hogy hagyják figyelmen kívül a botlásait. De nem rontotta el, sőt, übercsászár Are You Ten Years Agot adott a nagyérdeműnek.
Ezután következett az este és az év egyik fénypontja, azért az egyik mert mindjárt jött utána a másik is. Új Tegan and Sara dal. Bizony. Majd besz*rtam mikor megláttam hogy Give Chase... mondom ezt nem ismerem. Az a helyzet hogy ez valójában egy 5 éves szám, de még soha nem játszották sehol és soha nem is adták ki semmilyen formában, még internetre leakelve sem, és ez bűn! Mert kib*szott jól szól. Nagyon nem Tegan and Saras, inkább olyan My Brightest Diamond + korai U2 ötvözetnek tudnám jellemezni, de ez sem pontos igazán. Viszont tudjuk hogy Tegan mindig elő tud állni olyan darabokkal mint a When I Get Up vagy az Are You Ten Years Ago. A lényeg hogy hihhhetetlen jó. Túlvilági, sötét, világos, gyors, lassú, minden ami kell. John McCaain, Barack Obama or Give Chase. Give Chase:
"I got so high before I got on stage." Tegan elemében volt. Biztos bejött a közönségnek a Give Chase.
Hop a Plane + Superstar kettős ismét, csak mivel most másfél órás a set 40 perc helyett, így teljes a Superstar is. És nagyon jó:
És akkor most az este és az év másik fénypontja. "We don't wanna spoil you with the hits." Nem is kell Sara... egy Love Type Thing pont jó lesz... és még az se baj ha olvasod a szövegét.
Mit nem adnék hogy ezt hallhassam élőben... ugyanígy vagyok a We Didn't Do It-tal is, meg még egy pár számukkal:P Még 20 eladott cd és lesz pénz teleprompterre. lol.
oh it's a love type thing, a sure type thing:
Sara egyetlen vidám szerelmes dala. És a legjobb. Tegané pedig a When I Get Up. Neki is az a legjobb. Talán többször kéne jókedvűen dalt írniuk. De Tegan magyarázata arra hogy miért nem teszik teljesen helytálló, és nem tudok mást tenni mint egyetérteni vele.
WIGU után következett az Umbrella, és végre jól hangzott. Ráadásul teljesen új mix volt. Bejövős:
Where Does the Good Go-s közönségénekeltetés. Majd következett az este röhögős része. Tegan 3 percen át hadar hibátlan déli akcentussal. Teljesen kész:
Like O Like H, aztán One Second. Seduce? -"What do you think about that Sara?" -"Mmmm..."
Nagy banter. Tegan and Sara for prez! Minden nap ajándék. lol.
Bírom hogy pont mikor politikai propagandává változna az eszmefuttatás akkor jön Sara és megmenti a helyzetet egy 'dance with a republican' dologgal és máris oké minden. Hogy táncol... aranyos. De Tegan miért lövi le? :\
She's not Tina Fey, she's actually Sarah Palin. Haha. Ők is néznek SNL-t :)
Call It Off, The Con, fake encore, és megint egy érdekes dologhoz érkeztünk. The First. Ezt se játszották még élőben ha nem csal a memóriám. Így meg biztos nem. Tegan + Dallas Green (City and Colour frontman), akusztikus verzió. Hibátlan.
I Won't Be Left. Akusztikus tapsolós változat. Hát így se hallottuk még, meg egyébként sem, de tetszik ahogy Tegan átéli a dalt. Látszik rajta hogy élvezi a régi dalokat játszani :)
Majd Nineteen és elköszönés.
We can change a lot of people. That's how we roll. :) Well, you definitely changed me Sara and I thank you for that.
Ted Gowans, Shaun Huberts, Johnny Andrews. A végére pedig egy Back In Your Head.
Ezeken kívül még játszották a Burn Your Life Downt valahol a közepén és a Living Roomot valamikor a végén. A közönség eléggé odatette magát hangulatcsinálás terén. Eddigi legjobb koncert volt, de sok régi szám van amit még nem játszottak és sok koncert van még hátra. A következő ma lesz Baltimoreban. Ha lesz időm meg rendes felvétel róla akkor arról is írok. Addig farewell.

No comments:
Post a Comment