Friday, 19 September 2008

happy 28th!

Bár tegnap a Neo koncerten a színpad előtt már kicsit zavaró volt a hanghatás, nagyon jó mixekkel örvendeztetett meg minket Matyi és csapata. Enikő hangját végre lehetett hallani, nem úgy mint szigeten, és nagyon jó formában volt. Talán ilyen jól még nem is hallottam szólni azt az Isten adta tehetségét. Az egyetlen zavaró dolog az a koncert rövidsége volt, meg hogy kevesen voltak az emberek, de az már nem az ő hibájuk. Szóval egy 9/10-et mindenképp adnék nekik.

De ezt a bejegyzést nem azért írom hogy a Neo koncertről áradozzak. A mai nap az év egyik legfontosabb napja, ugyanis 28 évvel ezelőtt, ezen a napon látta meg a napvilágot Tegan Rain Quin, majd 5 perccel később Sara Kiersten Quin is. Sara állítása szerint kirugdosta Tegant, mert 5 perc nyugalmat szeretett volna anyukájuk pocakjában. Ezt valahogy meg tudom érteni.



Hosszú idő telt el azóta, hogy a kedves mama elvitte őket első fellépésükre egy házibuliba. Neil Young sem tegnap fedezte fel őket, én pedig úgy érzem mintha legalább 100 éve ismerném őket.
A múlt évezredben Sara and Tegan név alatt kiadott Under Feet Like Ours című albumuk óta 4 nagylemezük volt, és jövő év végén remélhetőleg jön a 10 éves fennállást ünneplő 5. album. Tegan pedig túl sok szabadideje miatt úgy döntött hamarosan kiad egy albumot Hunter Burgan társaságában.
A sörrel teli koporsós sztoritól kezdve a Bruce Springsteenes koncertélményeken át a verekedős Saras sztorikig milliónyi banterrel csaltak mosolyt az arcunkra, és reméljük nem hagynak fel ezzel a jó szokásukkal ezután sem.



Olykor-olykor egy kis nevelést is kaphattunk tőlük. Például hogy hogyan kell koncerten táncolni, vagy hogy miért nem szabad a cipőnkkel mást agyonverni.
Nyugodt szívvel kijelenthetem hogy életünk és a világ sokkal szegényebb lenne nélkülük. Ezúton is Boldog Születésnapot kívánok minden rajongó nevében is a lányoknak. Keep on rockin' girls!


No comments: